VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


CSOKONAI VITÉZ Mihály
( Debrecen, 1773. november 17. - Debrecen, 1805. január 28. )

költő

A magyar felvilágosodás nagy költője. Több alkalommal is járt Keszthelyen Festetics Györgynél, akitől a tervezett folyóirata megindításához, majd a házasságához szükséges létbiztonság miatt egy tanári állás elnyeréséhez várt segítséget. Komáromban élő szerelme, Vajda Julianna máshoz ment feleségül és a biztonságot nyújtó állás megszerzése sem sikerült a Keszthelyi Georgikonban. Súlyos lelki válságban a Balaton északi vidékén bolyongott. Utazásai közben jutott el Tihanyba, Balatonfüredre, Vörösberénybe, ahol Fábián József természettudós-lelkész vendége volt, és Nagyvázsonyba is, ahol 1798-ban hónapokig Édes Gergelynél vendégeskedett. A látogatást a Kinizsi Pál u. 65. sz. ház falán emléktábla örökíti meg. Mindezek irodalmi munkásságában is mély nyomot hagytak. Balatonfüreden írta 1798 júniusában A füredi parton (később: A tihanyi echóhoz) c. költeményét. Vándorlásai után Csurgón helyettes tanító, majd 1800-tól végleg Debrecenben telepedett le. A Balatoni Panteonban emléktábla, azon bronz plakett (Borsos Miklós alkotása) emlékezteti az utókort. A Balaton és a Bakony természeti képe összefonódott nagy szerelmi csalódásának emlékeivel.
  I.: Csokonai Vitéz Mihály emléke. = Bt., 1936. 7. sz. – VARGHA Balázs: ~ emlékek. Bp., 1960. – FERENCZI Zoltán: ~ a Balaton vidékén. = BÉ., 1921. Bp., 1921. – BERTÓK László: Igy élt ~. Bp., 1973. – CSÉBY Géza: ~ és Keszthely. = Sm., 1988. 4. sz. – JULOW Viktor: ~. 2. kiad. Debrecen, 1991. – DEBRECZI Attila: Csokonai, az újrakezdők költője. Debrecen, 1993. – Folytonosság vagy fordulat? (tan.) Debrecen, 1996. – BfÉL – Harmath–Katsányi. – KhÉL – Szinnyei. II. köt. – ÚMÉL I. köt. – ÚMIL 1. köt.